2011. augusztus 19., péntek

18.00 óra
Tasnádi István íróval, forgarókönyvíróval találkozó
19.00 óra
Világjobbítók című film vetítése Znamenák István rendezővel
22.00 óra
Zságer Varga Ákos koncertje
24.00 óra
BeerSeeWalk koncert
Helyszín: Bárd, Művelődés Palotája
 
 

Világjobbítók

2010. 09. 17. 11:18| 632 olvasás | kategória: cikkek szerző: váradi szabolcs
Kép

Talán emlékeznek még a 2000-es évre, amikor is február 11-én bemutatta színházunk Tasnádi István írásában és Znamenák István rendezésében a Világjobbítók című élőfilmet, mely már akkor is azért kapta ezt a műfaji korlátot (tudjuk persze, hogy a korlátok szerencse-csillagzatos esetekben nemhogy nem gát, hanem sőt), mert a mű szerkezete rettentően filmes. Fel is merült bennük a filmkészítés gondolata. Az alkotókban mostanra valósággá érett a szándék, hisz az idő múlta csak egyre erősebbé tette a vágyat, és világ se lett jobb az eltelt évek alatt.

Így aztán az idei nyár végén leforgatták a filmet. Szinte teljesen ugyanazokkal a szereplőkkel, akik egykor is voltak: Kovács Zsolt, az annak idején ezért az alakításáért díjat kapott Némedi Árpád,aztán még többek közt Kocsis Pál, Csapó Virág, Német Mónika, visszatért régi szerepébe Anger Zsolt, valamint az új szereplőként hozzájuk csatlakozott Sárközi-Nagy Ilona, és igazi különlegességként Garas Dezső.

Sok segítséget kaptak a színháztól, a várostól (mint intézménytől és mint a benne lakóktól egyaránt), picit felforgatva az életet néhány napra Kriston "Kovács Zsolt" Géza, a kortárs-Don Quijotévá tébolyult kirúgott könytáros, a Sancho Panzának mellésodródott jószívű megélhetési kis-szélhámos Tököli aka Kicsi "Némedi Árpád" Sándor és a stáb ámokfutásukkal. No meg a fogas.

 

 

TV-premier után filmszemle, Világjobbítók a képernyőn

2011. április 10. 17:37 Balassa Tamás
Magyar játékfilmből televíziós bemutató: nem gyakori, ízig-vérig kaposvári produkcióban még ritkább. Az egy hónapja tartott kaposvári filmszínházi díszbemutató után hétfőn este 21.10-kor vetíti a Duna Televízió a Világjobbítókat.

 

 

Varga István, a filmet gyártó Zephir Stúdió producere elmondta: elkészült a film angol felirata, így Znamenák István rendező-operatőr alkotása megkezdheti fesztiváli szereplését. A hazai filmszemlére a nevezési határidő miatt csak jövőre juthat el a Világjobbítók, de nemzetközi seregszemlékre már a közeljövőben nevezhetik. A gyártók a digitális változat 35-ös mozikópiáinak az elkészítését is tervezik, és némi utómunkát a hangsávokon.

A Csiky Gergely Színházban tizenegy éve élőfilmes műfaji meghatározással bemutatott Tasnádi István színműből Znamenák István másfél órás filmváltozatot rendezett. A Cervantes-parafrázist a kultúrarombolás elleni szélmalomharcba helyező alkotást a nemzeti hírközlési hatóság 15 millió forintos támogatásával forgatták augusztusban. A kis költségvetéshez Kaposvár városának nagy hivatali és civil segítsége társult: enélkül nem ment volna. A nézők a kaposváriak, Kovács ZsoltNémedi ÁrpádKocsis PálLecső PéterSárközi Nagy IlonaNémet Mónika mellett Garas DezsőtKulka Jánost és Anger Zsoltot is láthatják a szakmai körökben jól fogadott filmben.
A hétfői költészeti napi Duna Tv-s bemutató szomorú aktualitása, hogy Znamenák István rendező édesanyja a napokban elhunyt. Neki ajánlja a filmet a stáb.

 

 

Csiky-kommandó a költészetért

A Csiky Gergely Színház várja azokat, akik szeretik a verseket, és azokat is, akik nem szeretik, de kíváncsiak rá, mit lehet kezdeni egy verssel, írja ajánlójában a teátrum, ahol soha nem látott bőséget kínál a költészet napi program. Versmondó verseny, versíró workshop, improvizációk ritmusra: versmegzenésítés, mobil-filmek forgatása, versdinamó-tekerés, rendhagyó irodalomóra, nyomozás költők után, versfolyam a Csiky színészeivel, vers-üzenőfal. 17.30-tól Háy Jánossal beszélget Podmaniczky Szilárd, 19.00 órától Füst a szemében – a IV. éves színész hallgatókCseh Tamás koncertje. 
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bkh2011.blog.hu/api/trackback/id/tr333038485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása