Egy tartalmas élet megtartó derűjével élt és dolgozott 96 éves koráig a művésznő bárdibükki otthonában. „A munka adja az élet értelmét” – vallotta. Ez a program adott Neki hitet és éltette tevékeny hétköznapjaiban. Anyai nagyanyjától örökölt háza és műterme egy „csöndes sziget” volt, ahol évtizedeken keresztül önnön magát vállalva építette fel szorgalmas munkával életművét. 1893. augusztus 22-én született Bárdibükkön. A család az év nagyobbik részét Budapesten töltötte. Apja, a Vas megyei Goszthony család sarja, aki Somogyban több mint 1000 holdas birtokot műveltetett, a fővárosban jó nevű ügyvédi irodát vezetett. Iskoláit magánúton végezte, vizsgáit Budapesten tette le. A festőnek induló Goszthony Mária művészeti tanulmányait 1912-ben, Münchenben kezdte, ahol a Weisberger Képzőművészeti Akadémiát látogatta. Majd 1917–18-ig Budapesten a Haris közben megalakult, Kernstok Károly, Rippl-Rónai, Vedres Márk által vezetett Képzőművészeti Szabadiskolában folytatott stúdiumot. Kernstok legkedvesebb tanítványa és lelkes segítőtársa volt az iskola életének megszervezésében. Itt ismerkedett meg az új magyar művészeti élet képviselőivel. Szellemi érdeklődésére hatással volt a Vasárnapi Kör nevű progresszív idealista társaság, melynek gyakori látogatója volt. 1918-tól közvetítő szerepet töltött be a KMP Központi Bizottsága és a Katonai Tanács tagjai között, majd a letartóztatott és illegalitásban levő baloldali vezetők összekötője volt. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején, Kernstok vezetésével Nyergesújfalun művésztelep létesült, melynek létrehozásában szintén nélkülözhetetlen partnere volt mesterének. Az 1917–19 között készült szén- és tusrajzai, olajképei szervesen illeszkednek a korszak képzőművészeti szemléletéhez. Munkáit formai lényeglátás, energikus, biztos vonal- és színkezelés jellemzik. A Tanácsköztársaság bukása után emigrációba kényszerült. Bécsbe, majd Vedres János segítségével Firenzébe, onnan az osztrák határ közelében, az Alpok lábánál fekvő Villachba ment, ahol közel egy évet töltött. Expresszív, lírai hangvételű táj-akvarellek és tusrajzok őrzik az itt töltött idő emlékét. 1920-ban sikerült újból Olaszországba jutnia. Hosszabb időt töltött Firenzében, Assisiben. Perugiában és Rómában. Firenzében rézkarcot és freskófestészetet tanult. Tanulmányozta Cimabue. Pintorucchio, Giotto és Simone Martini festészetét. Assisiben kötött ismeretséget az ott élő dán katolikus íróval, Johannes Joergensennel, kinek hatására a szent ferenci ideákat követve a vallásos hitben talált támaszra. 1923-ban térhetett ismét haza Bárdibükkbe, ahol kápolnát építtetett és azt saját freskóival díszítette. Az assisi Szent Damján templom keresztjének hű másolata lett a kápolna alapja. A bárdibükki Porciunkola kápolnát XI. Pius pápa bullája 1925-ben búcsújáróhellyé nyilvánította. 
Olaszországba visszatérve, 1928–31 között Rómában elvégezte a Képzőművészeti Akadémiát. A 30-as évek elejétől az év egyik felét Rómában töltötte, ahol 10 évig műtermet tartott fönn a Villa Borghese melletti Villa Ruffo művésztelepen. Kis szárnyasoltárokat festett és templomi freskókat készített az olasz primitívek modorában, Rómában, Assisiben, Vareseben és a csehszlovákiai Kocsorcban, valamint idehaza Veszprémben. Assisiben kiállítása is volt. A 30-as évek közepétől barátnőjével, Josipovich Idával Vietri Sul Maren, Firenzében és Derutában kerámia műhelyeket látogattak, Salernoban kerámia kurzust végeztek. Könyvtárakban búvárkodtak, motívumokat gyűjtögettek. Kezdetben az itáliai majolikákat másolták, és azokat árulták Budapesten. A 40-es évek végén Bárdibükkön a kiskastélyban műhelyt rendeztek be, ahol a később hozzájuk csatlakozó unokatestvérrel, Goszthony Sárival együtt hármasban dolgoztak. A klasszikus habán stílust a magyar fazekas művészet hagyományos motívumaival és modern elemekkel ötvözve, de alapjában az itáliai reneszánsz hagyományokra támaszkodva kialakítottak egy sajátos kerámia stílust, mely a bárdibükki műhely jellemzőjévé vált. A műhely szellemi irányítója Goszthony Mária volt. Az ő neve alatt kerültek forgalomba a kerámiák főként az Iparművészeti Vállalaton és a Képcsarnokon keresztül. A bárdibükki műhely napsugaras derűje messzire világított. Az ország határain innen és túl számtalan bensőséges hangulatú kerámiával ajándékozta meg a hagyományosabb ízlésű kézműves tárgyak kedvelőit. E „benső húrokat megpendítő” hétköznapi tárgyak mára műtárgyakká nemesedve őrzik a három művésznő emlékét. Goszthony Mária kerámiáival megbecsült nevet szerzett, de elsősorban festőnek vallotta magát. Az 1960-as évek végéig festett. Posztimpresszionista szellemű olajképei és akvarelljei egész addigi életét végigkísérték. Külföldi útjain és idehaza, főként Somogyban készült plein aire táj-akvarelljeivel érte el legnagyobb művészi sikereit. A képek nagy része a Londoni Királyi Akvarell Társaság útján Angliába került. A kortárs képzőművészeti eseményekbe nem kapcsolódott bele. Magányos művészként, de számtalan barát szeretetét élvezve dolgozott haláláig. Budapesten és Kaposvárott voltak kiállításai. 1982-ben megkapta a Somogy Megyei Tanács Művészeti díját. 1989. március 28-án halt meg Mezőcsokonyán. Hamvait bárdibükki kápolnája őrzi. H. Bognár Zsuzsa
művészettörténész MÁRIA GOSZTHONY painter and ceramist The artist lived and worked with treasuring serenity of a rich life till the age of 96 in her Bardibükk home. „Labor gives the sense of life” she said. This programme gave the faith and vitalized her, in her active everyday life. The premises and her atelier were „a paceful isle” inherited from her maternal grandmother, where she has built up her oeuvre by an assiduous work for many decades taken up on herself. 
She was born on 22 August, 1893 in Bárdibükk. The family spent the bigger part of the year in Budapest. Her father, progeny of family Goszthony from Vas county, had some lawyer’s office of a good repute in the capita l. She was educated privately, and passed the examainations in Budapest. As a painter she started her artistic studies in Munich in 1912. She attended the Weisberger Academy of Fine Art. In 1917–18 she went on studying in the Free School of Fine Art runed by Károly Kernstok, Rippl-Rónai, Márk Vedres, that has been formed in passage Haris in Budapest. She was Kernstok’s most intimate student, and his enthusiastic aid with organising the life of the school. She got acquainted here with the representatives of the new Hungarian artistic life. Her entellectual interest was influenced by the progressive idealistic society named Vasárnapi Kör (Sunday Circle), where she was a frequenter. Since 1918 she has served as intermediate person between the members of Hungarian Communist Party’s Central Committee and the Military Council Later she acted as connecting link between left-wing leaders, that gone underground and were persons in detention. During the Hungarian Soviet Republic in 1919 come into existence an Art Colony in Nyergesújfalu, directed by Kernstok, and she was an indispensable partner with her master in setting up it. The charcoal and tint-drawings, her oil paintings, have been 1917–19 organically assimilate with artistic approach of the era. Her works are characterized by vision of form and matter, vigorous, steady treatment of colours and lines. After falling the Hungarian Soviet Republic she was forced into exile. She went Wienna first, than with the help of János Vedres to Florence, from there to Villach, to a village that lies under the Alps near the Austrian border, where she has spent nearly one year. Expressive lyric landscapes in water-colour and tint-drawings preserve the memory of the time she has spent there. In 1920 she succeeded to get to Italy again. She spent a longer time in Florence, Assisi, Perugia and in Rome. She studied etching and painting in fr esco in Florence. She made study of Cimabue, Pintoruccio, Giotto, and Simone Martini paintings. In Assisi she become acquaited with Johannes Joergensen, a Danish catholic writer, who had lived there, and to be influenced by him following Franciscan ideas she discovered support in religious belief. She was allowed to come home to Bárdibükk in 1923, where she had got a chapel built and decorated it with frescoes of her own. A true copy of the Saint Demjan church’s Cross in Assisi has become the foundation of the little chapel. The Bárdibükk Porciunkula-Chapel has been declared a place of pilgrimage by the Bull of Pope Pius XI. in 1926. Returned to Italy she graduated from th e Academy of Fine Art in Rome between 1928-31. From the early thirties she spent the half of the year in Rome, where she run a studio in Villa Ruffo Art Colony near to Villa Borghese. She painted small winged altars and church-frescoes in the style of italian early masters in Rome, Assisi, Varese, Kocsorc in Slovak had over here at home in Veszprém. From the mid-thirties with Ida Jo 
sipovich, they passed a pottery course in Salerno. Later on they visited ceramics work-shops in Vietri Sul Mare, Florence and Deruta. They investigated in libraries, and kept collecting motifs. In the beginning they reproduced the italian maiolica and sold them in Budapest. In the late forties they equipped a workshop in the small manor house in Bárdibükk, where they worked the three of them together with her cousin Sára Goszthony, who joined them later. Amalgamated the classical „Haban” style with traditional motives of Hungarian ceramics and modern elements, but basically re laid on the Italian renaissance traditions, they had developed their particular ceramics style, that become a characteristic feature of the Bárdibükk workshop. The spiritual leader of the workshop was Mária Goszthony. The sunbearning gaiety of the Bárdibükk workshop lit to a great distance. On this side and on the other side of the frontier she presented countless of intimate tone ceramics, the lover of a conventional taste, hand made pieces of art. These intimate „touch the heart of hearts” everyday articles, which has grown as works of art by this time, preserve the memory of the three artists. Mária Goszthony gained a honoured name by her ceramics, but she declared herself as a painter. She painted until late sixties. Her postimpressionist oil paintings and water-colours accoumpained her life till then. She scored the greatest succes with her plain air landscapes, water-colours, that were painted in Somogy and a great part of them have got to England by the London Royal Aquarell Society. She was not involved into the contemporary artistical events. Being held in great affection by numberless friends but as a lonesome artist she worked until her death. She had exhibitions in Budapest and Kaposvár. In 1982 she won the Art Prize of Somogy County Council. She died on 28 March 1989 in Mezőcsokonya. Her mortal remains has been preserved in her chapel in Bárdibükk. She bequeathed her mansion to Hungarian State to bring a common creative art studio into existence. Zsuzsa H. Bognár | 
