Tóth Krisztina kapta a Szabó Magda és Szobotka Tibor Emlékéért Alapítvány 2011-es emlékdíját

Forrás: http://csodaceruza.hu/?p=5301 + http://www.muvesz-vilag.hu/irodalom//19469

 

Tóth Krisztina kapta a Szabó Magda és Szobotka Tibor Emlékéért Alapítvány 2011-es emlékdíját

 

Tóth Krisztina költő, író, műfordító vehette át csütörtökön a debreceni Református Kollégiumban a Szabó Magda és Szobotka Tibor Emlékéért Alapítvány 2011-es emlékdíját.

Az alapítvány Szabó Magda halála után alakult az írónő szellemi hagyatékának ápolására. Tevékenységének egyik szelete a kultúra felemelkedéséért dolgozó fiatal művészek támogatása, az erre létrehozott emlékdíjat pedig évente – idén második alkalommal – ítélik oda, Szabó Magda születésnapjához közel.

Radnóti Zsuzsa dramaturg a díjátadást megelőzően Tóth Krisztina munkásságát méltatva úgy fogalmazott: habár szépsége és nőiessége miatt is kaphatná a kitüntetést, azt mégis költői, prózaírói, műfordítói és novellaírói munkásságával érdemelte ki. Egy korábbi kritikát idézve azt mondta: “Tóth Krisztina anyanyelvi szinten beszéli a magyar kultúrát, részben ez teszi őt a kortárs magyar irodalom egyik legkiválóbb alkotójává.”     Véleménye szerint prózai és lírai szövegei között szinte nincs is különbség, ami sűrű képalkotó képességének köszönhető. Értékeket és érzéseket közvetít – hangsúlyozta Radnóti Zsuzsa.

Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője a díjátadáskor kiemelte: nem kizárólag a kiváló irodalmárokra való emlékezésről és a múltidézésről szól a kitüntetés, hanem a jelen és a jövő ápolásáról is. Szavai szerint a díj az elismerés mellett kapcsolatot teremt Tóth Krisztina, valamint Szabó Magda és Szobotka Tibor között.

Tóth Krisztina 1967-ben született Budapesten, az ELTE bölcsészkarán szerzett tanári diplomát. Első verseskötete Őszi kabátlobogtatás címmel jelent meg 1989-ben, ezt követte A beszélgetés fonala (1994), a Porhó (2001) és a Síró ponyva (2004). Novellás kötetei közül kiemelkedik a 2007-es Vonalkód és a 2011-ben megjelent Pixel. Gyerekeknek Londoni mackók (Csimota) és Állatságok (Magvető) címmel jelent meg verseskötete, illetve több műfordítás kötete. Tóth Krisztina munkásságát korábban mások mellett Zoltán Attila-díjjal, József Attila-díjjal, Márai-díjjal, Salvatore Quasimodo-díjjal és a Bárka-díjjal is elismerték.

[fblike]

 

 
Tóth Krisztináé a Szabó Magda-Szobotka Tibor emlékdíj
Dátum: 2011. október 6., csütörtök, 16:27
Tóth Krisztina költő, író, műfordító vehette át csütörtökön a debreceni Református Kollégiumban a Szabó Magda és Szobotka Tibor Emlékéért Alapítvány 2011-es emlékdíját.

Az alapítvány Szabó Magda halála után alakult az írónő szellemi hagyatékának ápolására. Tevékenységének egyik szelete a kultúra felemelkedéséért dolgozó fiatal művészek támogatása, az erre létrehozott emlékdíjat pedig évente – idén második alkalommal – ítélik oda, 

Szabó Magda születésnapjához közel. Radnóti Zsuzsa dramaturg a díjátadást megelőzően, Tóth Krisztina munkásságát méltatva, úgy fogalmazott: habár szépsége és nőiessége miatt is kaphatná a kitüntetést, azt mégis költői, prózaírói, műfordítói és novellaírói munkásságával érdemelte ki. Egy korábbi kritikát idézve azt mondta: „Tóth Krisztina anyanyelvi szinten beszéli a magyar kultúrát, részben ez teszi őt a kortárs magyar irodalom egyik legkiválóbb alkotójává.” Véleménye szerint prózai és lírai szövegei között szinte nincs is különbség, ami sűrű képalkotó képességének köszönhető. Értékeket és érzéseket közvetít – hangsúlyozta Radnóti Zsuzsa. 

Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője a díjátadáskor kiemelte: nem kizárólag a kiváló irodalmárokra való emlékezésről és a múltidézésről szól a kitüntetés, hanem a jelen és a jövő ápolásáról is. Szavai szerint a díj az elismerés mellett kapcsolatot teremt Tóth Krisztina, valamint Szabó Magda és Szobotka Tibor között. 

Tóth Krisztina 1967-ben született Budapesten, az ELTE bölcsészkarán szerzett tanári diplomát. Első verseskötete Őszi kabátlobogtatás címmel jelent meg 1989-ben, ezt követte A beszélgetés fonala (1994), a Porhó (2001) és a Síró ponyva (2004). Novellás kötetei közül kiemelkedik a 2007-es Vonalkód és a 2011-ben megjelent Pixel. Tóth Krisztina munkásságát korábban mások mellett Zoltán Attila-díjjal, József Attila-díjjal, Márai-díjjal, Salvatore Quasimodo-díjjal és a Bárka-díjjal is elismerték.

(MTI)

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bkh2011.blog.hu/api/trackback/id/tr614456865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása